2009.01.18. 23:25
Unger Anna végigsimít a homlokomon
Anna végigsimít a homlokomon,
így vizsgáztat. Mondd, félsz-e még
a hidak alatt meggyűlő sötéttől, láb-
dobbanástól mondd, megriadsz-e még?
Ahova most nézel, nincs ott senki sem.
Kicsi lettél, szívem, mióta nem sétálunk
annyit, kicsi és bizonytalan, úgy bizony.
Anna keze hűs, Annának tündérkeze van,
nem félek ilyenkor, rejtett gubóikba
visszahúzódnak az árnyak, tapogatóikkal
hiába kúsznak védelmet élvező homlokom felé.
A híd alatt megvan-e még az a hullám?
Anna elkomorodik, nem is volt sosem,
eltűnik, már megint butaságot mondtam.
Szólj hozzá!
Címkék: vers új félkész
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://mataykata.blog.hu/api/trackback/id/tr78886416
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek