Gyakran jönnek vizek mostanában.

Kintről borulnak rám, hozzák a szürkeséget.

Ahogy egyedül ülök egy széken, fázom.

Mást mond mindegyik. Korhol,

számon kér, nem tudom. Az ablakok

mögött a délutánok ülnek komor

rendben ők is, akár a nappalok -

a vízben összemennek a tárgyak,

összeérnek a gondok, rám telepednek.

Megpróbálok visszanyúlni valami

régi jóhoz, száraz, tökéletes körökre gondolok.

A palacsintákra, amiket anyám sütött

gyerekkoromban.

 Fotó: Halabuk Ferenc  www.halabukferenc.blogspot.com

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.