A folyó vízszintje egyre csak apad

a torkolatnál, mintha nem lenne több

mondanivalója a tenger számára. Én

is úgy látom jobbnak, ha mostantól

nem szólalok meg többé –

csak zúgás marad a hang helyett,

állandósul a huzat az álmok és a

valóság között. Résnyire nyitott ajtó mögül

figyellek, nézem, ahogy rád vetődik a fény

lassan kinő a földből a húsevő virág

és betölti a szobát, nézem, ahogy eteted

most óriásira tátja a száját –

Fotó: Halabuk Ferenc

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.