Már rágódom rajta egy napja, gondoltam, azért leírom, még ha elég zavaros is. Hátha így is ad valamit.

Már rögtön a kép. Hihetetlen, mennyire erős hatást kelt, sok előfeltevés ugrik be, skandináv letisztultság (mint sablonszöveg), bútorkatalógus vagy lakberendezési magazin, 70-es évek stbstb., ezek a feltevések (akár jogosak, akár nem), máris hozzárakódnak a vershez. Az üres szék pedig a vers elolvasása után lesz elhagyott-várakozó székké.

A vers maga olyan, mintha nem nekem szólna. Nem tudom, azért van-e így, mert másnak sem, hanem csak valakinek.

Valamiért távol tart magától a szöveg, holott az egyes elemek ismerősek vagy annak tűnnek, a lakás (szekrény, de ha nem is emlékszem, mik, de ezek a belső terek többször felbukkantak már), a névtelenség (névtábla), valamiért ilyennek érzem a 'se hideg, se meleg, afféle november eleji unott beszélgetés' részt is, és nagyon tetszik ez az átmosás.

Szóval nem tudom. Könnyen megeshet, hogy én nem tudok elszakadni magamtól olvasás közben. ,)

Szia Te:)

köszönöm az üzenetet, ne aggódj, adott bőven.

A fotóról: sokat vaciláltam, hogy milyen képet válasszak hozzá, ennek eredetileg az a címe, hogy "gyász", és egy sorozatból való. Így önmagában nem feltétlenül jeleníti meg a gyászt, és én inkább egy olyan beszélgetéshez kívántam illusztrációnak illeszteni, ahol az egyik annyira jelentéktelen, hogy talán nincs is.

Igazad van abban, hogy a szöveg távol tart magától (ez nem tudatosult bennem, de tényleg így van)..Mentségemre szolgáljon az, hogy ez a vers nem egyedül áll, hanem egyértelműen a pincés ciklusba kívánkozik, amiben azt vizsgálom, hogy mennyire távol tud kerülni egymástól két ember egy lakásban. Vagy valami. Kicsit zagyva vagyok, de ez csak azért van, mert megy fel a lázam, bocsánat.

üdvök,

k

@mátaykata: nem volt zagyva, értem így már, ez mindenképpen árnyalja a dolgokat, majd egyben lesz érdekes ez a vers a többivel, ha összerendezed.
Jobbulást, szorítok, hogy péntekre legyél jól! ,)