Megint T-nek

De ilyenkor hallgat el minden.

Szükségem lenne most tárgyakra

szavakra, pontokra legalább.

Összekötve őket hátha jobb leszek

nem hiszek most abban, hogy

megbocsátasz, vagy én magamnak

te és a gondok, apró szilánkjai

a sötétben létezésnek –

Nem érdemlünk valódi fényeket

A miénk csak ködlámpa fentről,

búgva elsuhan, házak feletti árnyak

nem leszünk kétkedőek a távolságtól

város ez, egymás torkában tartunk

kimondhatatlan, mert  igaz

helyettes-hullócsillag álmokat.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.