-         Harmincöt percig kell sütni.

-         Fölösleges. Mindjárt kész.

 

Van egy ablak, sosem nézünk ki rajta egyszerre. A lakás nem véd meg senkit. Általában esik, nem beszélünk semmiről. Az esték is egymás után, akár a nappalok. Szaporodnak az üres borosüvegek a lejáróban.

Amikor kész volt, felöltözött, megdicsért. Pókokra gondoltam, és arra, hogy fel kéne porszívóznom végre a matrac alatt is. Akár a rossz gondolatok hosszú, magányos órák után, úgy gyűlik meg a kosz az alkalmazott padlóján, az én padlómon. Nem akarja észrevenni, hogy a matracon kívül egy bútor sincs a szobában. Tiszta leszek úgy is, ha az esőre gondolok.

Ma fagylaltot eszünk, kistányérokat teszek az asztalra, nem törődök a mosatlannal, desszert. Csak az után kérdezi, hogy már szétosztottam: mélytányér nincsen? A gyerekek háromszor kapnak, nekem nem ízlik a falat. Valaki újságot olvas, én mosogatok.

A feleségéről sosem mesél, nem is találkozunk vele. Ha a fiúk lármáznak, kizavarja őket a szobából. Semminek nem lehet jellegzetes illata, amikor főzök, minden ablakot kinyit. Az étel ne legyen se forró, se hideg. Kerüli a gömbformák érintését, látványát.

Az Alpok felől érkezik, és napokra megragad itt a rossz idő. Ilyenkor a legszebb a tópart. Eső előtt kiszaladtam a stégre. A madarak selyemfonálon húzták maguk után a nyarat. Sosem telefonálok haza.

Most több a fény. Tegnap leszaggatta az ablakom elől a vadszőlőt. Keze, akár ruhákat női testről, módszeresen tépte, gyűrte az indákat. Az ablakhoz léptem: meztelenség.

Inkább a túrósat süsd meg, nem kér, nem tart személynek. Visszarakom az almás rétest a mélyhűtőbe, jól esik az arcomnak a hideg, szégyen ellen legjobb a mínusz.

Gyakran megy le a gyerekekkel a tóhoz. Ilyenkor odaülök a zongorához, folyót képzelek, távoli partokat. Szeretnék egy függönyt, esőből is akár.

Vannak érintések. Ezeket kerüli, sokat beszél, tanít, nem tudom, mire. Milyen a világ? Nagyon nehéz hozzányúlni valamihez, ami még nem hűlt ki. Ha mosakodni megyek, kulcsra zárom az ajtót.

Hamarabb kiveszi a rétest. Még nincs kész, dehogy nincs. A múltkor is túlsütötted. Aranybarna a teteje, belül forró a túró, gőzölög. Fel sem vágja, úgy veszi maga elé a tányérra.

Szereted a fiaimat? Hát persze, hogyne szeretném. Rosszul teszed. Miért teszem rosszul? Miért szereted őket? Maga miért szereti? Mert az enyéim. De furcsa dolgokat mond maga ma este.

Végre felfúrt egy polcot a szobámban a falra. Nem értem, mi vehette őt rá erre a szívességre. Köszönöm. Nem válaszolt. Hirtelen semmivel sem volt több, mint egy néma hasáb az újságban. Egy pillanatra annak láttam, aminek ő látott engem: tárgynak.

Legalább maradjon itt egy kicsit! Nem tehetem. Úgy rángatja magára a ruháit, mintha munkába indulna. Nem akar beszélgetni? Nem. És még egy kicsit simogatni engem? Azt sem. És ha én akarnám? Ahhoz nekem semmi közöm. Jó éjszakát.

Vihart álmodok a tóra. A hullámok magukkal ragadják a könyveket, az egész szobát, semmi nem marad, csak egy félig sült, gőzölgő rétes. Aztán elsüllyed az is.

A füst eggyé válik a köddel, ahogy odakint dohányzik az erkélyen. Úgy érzem, bármelyik pillanatban eltűnhet, megsemmisülhet. Amint a hó elolvad, vagy a nyár elmúlik. Miért nem beszél hozzám? Ugye tudod, mi történt a feleségemmel. Nem, nem tudom. Nem szeretek erről beszélni.

Napok telnek el hallgatással. A kályhában pattog a tűz, a gyerekek halkan játszanak. Mintha egy nagy kígyó tekeredett volna a ház falai köré, s fojtogatna kívülről. Senki nem érzi. Várok.

Egyik nap megpuszilom a kisebbik fiút, aki az ölembe mászott, hogy mesét mondjak neki. Hirtelen mozdulatot tesz. Ezt ne csináld többé. Kintről megint csak a sötétség, bentről megint csak egyetlen hang. Egyre kevesebbet zongorázok.

A feleségem egyik napról a másikra hagyott el bennünket. Nem indokolt meg semmit, nem búcsúzott el. Nem vett emberszámba. Sajnálom. Hangja, akár az időjárás-jelentés bemondójáé. Fölösleges.

Az utolsó nap megkapom a pénzt. A kezembe adja, mégsem érünk egymáshoz. Nagyon szeretnék már kint lenni. A fiúk nincsenek otthon, amikor elmegyek. A faágak hegyén megpihen a szürkeség, a tó felől pára érkezik, talán havazni fog.

A pályaudvaron a pékségben almás és túrós rétes gőzölög. Túrósat veszek. Csak tömeget látok. Egy ablak van a szemem helyén, nem tudok kinézni rajta.

 

                                                                            2008. július- szeptember