-         Hajad hogyan lesz.

-         Nem tudom, nagymama. Hogyan szeretnéd.

Szelíd, akaratos hang. A konyhába megyek, míg ők a bankba. Nem is emlékeztem, hogy felhallatszik a közeli iskola csengője. Kitágult a lakás, mosogatni próbálok. Elfelejtettem, hogy nincs melegvíz, üzemi konyháról hazahordósnak tervezett apró, üregi lakások ezek. Erről is megfeledkeztem.

A villa. Áganként mélyül a gyász, ahogy mosom. A tövében, most veszem csak észre, régi kosz, minden kis mélyedésben az elfogyasztott pörköltek-rántott húsok emléke. Talán még nagyapa. Kétségbeesetten sikálom, életsalak.

Mondom nagyapának, ecetet főzzön a megmaradt almából. Nem veszik már a piacon sem, pedig gyönyörű, ízes, kétöklömnyi. Legyint. Akkor már inkább pálinkát. De a cefrének valót a szomszéd szedi össze, megfeketedik a nyár, készül a kisüsti, nagyapám leül pihenni fűnyírás közben.

A fürdőszobában még ott a fogkeféje, Old Spice borotvahab, dezodor. Tárgyak éneke az ürességről. Az utolsó héten egy doboz c-vitamint hoztunk Budapestről az operáció utánra. Pótgondoskodás. A vitamint nagymama fogja megenni, minden nap egyre többet, hogy gyorsabban vége legyen, elhasználja majd az Old Spice-ot és a megmaradt dezodort is. Elmúlik minden, ezüst láncszemek, félrehallgatás.

Amint Kőszegre érünk, nagyapa meg én rohanunk a szomszéd pincéjébe. Blauberger. A szomszéd nyitvahagyja a csapot a poharam fölött, de nem eléggé. Vilibohóc, mondja nagyapám, Vilibohóc. Arra gondolunk, amikor összekentük egymást meg a trabantot is borotvahabbal.

Kár az orvosokba az a kétszázezer! Üvölteni tudnék, nagymama meg mintha összetöpörödne a konyhában. Szép volt a temetés, szépen beszélt az anyakönyvvezető, ezt hajtogatja, gyűrögeti a szoknyája szélét. Fénykép a pénztárcában: nagyanyám húsz éves, nagyapa huszonkettő talán.  Nem kapom meg a Suzukit.

Nagyapa azt mondja, kint van a róka a kertben. Eszi a káposztát. Én épp csak hogy megébredtem, elhiszem neki. Feketeség van odakint, selyemsál éjszaka. Mintha zavarná a zseblámpa fénye a fűszálakat, egy-egy sávban sápadtak mindig. Álmomban egy felnőtt nő sír. Homályosan sejtem csak, hogy én leszek az.

Róka sehol, a szomszéd tart csak a pincéje felé, dülöngél, mert álmos, biztos nyitva hagyta. Látom a káposztát, ott hever megbontva, a többitől külön.

Nagy, üres temető, nagypapa nincs itt, nincs sehol. Már körbenéztem a tereken. A ravatalozóban fekete-fehér csempe. Sakktábla haladóknak. Az idő letelt. Nagypapa ezüst urnává változott. Valami tengerre gondolok, távoli, fehér vitorlákkal. Végül egyszerűen feltűztem a hajam, sok a rokon. Nem tudom a neveket. Azt hiszik, azért hordom a napszemüveget, mert sírok.

            Megtaláltam néhány korábbi jegyzetemet. Pár helyen ezt olvasom: „ld. Diktafon”

Tényleg, hová is tettem. Eszembe jut, mikor használtam utoljára, ez Kőszegen volt. Felvettem nagypapa és K. néni beszélgetését. A szalagon itt a hang, a hangszalagok már sehol. Emlékezz, ember.

            Hetekkel később nagyanyám eszmélni kezd. Csúnya dolgokat mond a szabadságról.

A lakás nem lakás többé. Kőszeget eladjuk, áron alul, hirtelen. Egyedül maradtunk, akár a tárgyak. Ez van még: telefonálás naponta, udvariasság.

Ki kéne menni Kőszegre, mielőtt vége. Megnézni a ribizlibokrokat, inni még a szomszéd Blaubergeréből, elhozni nagyapa szalmakalapját. Elszáradt fecskefészek a gyerekkor. (Áttét a szívben, májban, nyirokcsomókban. Így lopódzik a gonoszság. Mint a róka.)

            Kőszegen fullasztó az éjszaka, csak dobálom magam a paplanok alatt, rövid álmokat lopok. Nem kapcsolok lámpát, kibotorkálok a kertbe. Látom nagypapát, ott hever megbontva, a többitől külön. Az ablakból a mezőre látni, óriási üres négyzet. Egy pont látszik rajta. Talán valaki az.

Nézem, ahogy távolodik.

2008

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.