Kiéheztetsz, rosszabb vagy, mint

egy város. Tudom, hogy csak azért

állsz az udvaron, mert még világos

van egy kicsit, és neked jól esik

kintről nézni, a fényről, ahogy a

sötétben kaparom magam, ahogy

a láz bántja a testem. Az agyagpadló

több helyen megrepedt, számtalan

dolgot szeretnél szóvá tenni, de

hallgatsz, mert tudod, hogy úgysem

emlékeznék rá. Tudom, hogy nem

szeretnéd, hogy hárman legyünk. Mit

tudok még? Kint valami eszi a kecskét,

megfeketedik a vér a pajta mögött,

lemegy a nap, sebhely marad az égen utána.

Éjszaka felmászik a hűtőládánkra egy krokodil,

szemmel láthatólag élvezi a ventilátor áldásait –

hajnalban izzadtan kibotorkálok a házból, emez

fészkelődni kezd, nagy placcsanással landol a

konyha kövén, így iszkol el a mi szerelmünk is,

jobb sorsot érdemlő, félős, kicsi állat…

Fotó: Vékás Magdolna

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.