2009.04.19. 18:52
Légnemű történelem I.
- Ne haragudj, nekem olyan rossz előérzetem van most.
És nem tudni, hogy a rossz előérzet meglététől-e, vagy a buszvezető és utasai között egyébként is meglévő láthatatlan, jelentéktelen, de felejthetetlen kapcsolat, kapocs, egymásra gondolás miatt – de a jármű óriásit fékezett. Akik leghátul ültek, azok sikítottak legkorábban, akinek az a bizonyos rossz előérzete volt, immáron semmit sem érzett, egy iskolatáskából aranyfesték borult ki, és a Rózsadomb aljában, hosszas csúszás után végre szelíden, mint ahogy a vaj eloszlik a pirítóson, az Ikarusz megállapodott. Folyt belőle az aranyfesték, meg a vér.
Napok teltek el, mire rászánták magukat. A használható romokkal kezdték, egyes vasrudak még menthetőek voltak, facsemete mellé karónak, függönyrúdnak, égboltot kémlelni távcsőnek, ha a végét lefűrészelték.
Egy festő lélek aranyszínű köröket rajzolt azon a helyen a kifolyt festékből. Mondták, hogy a domb fölött ide-oda csapongott még a rossz előérzet, az utolsó baleset előtti emberi észlelés.
De lecsúzlizták, ezért most kitömött állapotban, unalmas szertári kacatként funkcionál az új gimnáziumban.
Külön gyönyörűséget jelentett számukra a használat, ez az eddig lebecsült, tiltott élvezet, amely szerintük esendővé, mi több, csacskává tette az embereket.
Légies volt még a mozgásuk is, ezen a tárgyak közelsége nem változtatott, ennyire erősek voltak ők, meg tudták tartani ezt. Mit tudtak az emberek megtartani? Azon a vacak Ikaruszon kívül igazán semmit, és lám, azt is csak egy darabig. Tudták, hogy Rózsadomb is elesik, előbb, vagy utóbb, de el kellett esnie.
Az új gimnáziumban csak a légneműek jutottak be, mindenki, aki egy kicsit is tömörebb volt az etalonnál, elutasításra került, és vidékre küldték almát szüretelni.
Fotó: Robert & Shana ParkeHarrison
Szólj hozzá!
Címkék: új próza
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek