Hozzám akartál érni ma éjszaka.

Többen sétáltunk hazafelé, és te

nem álltál szóba velem. Zene

nem hallgat zenét, mint ahogy a

körte sem harap körtébe, ilyesmit

gondolhattál. Esett a hó, köszöntőt

mondtak a fák, a kapu alatt megmutattad,

hogy a névtelen csöngő a tiéd.

Olyan voltál, mint egy kisgyerek,

rémülten tűrted a csókom.

Olyan voltál, mint egy kiskutya,

nem haraptál. A vágy pórázán rángat

minket a hajnal, az utca felőli ablak

sietve beengedi a fényt.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.